Butch Cassidy és a Sundance kölyök (Butch Cassidy and the Sundance Kid, 1969)

A George Roy Hill/Paul Newman/Robert Redford-hármas első kooperációja, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök egy üde, könnyed, ám a felszín alatt melankolikus westernt rejt.

butch_cassidy_and_the_sundance_kid.jpg

A fenti három művész csupán két alkalommal dolgozott együtt, ám mindkétszer igen sikeressé vált az kooperáció: nem csak a közönség, hanem a szakma is komoly elismerésekkel tüntette ki Butch és Sundance kalandjait, valamint a négy évvel későbbi A nagy balhét. Szerencsére mindkét film kiállta az idő próbáját, hiszen ma is igen élvezetesek ezek a művek (habár nem csúcsalkotások), bármikor újranézhetőek. Azt hiszem, jómagam most harmadjára tekintettem meg a két „lókötő” vonatrabló történetét. Itt érdemes megjegyezni, hogy Sundance szerepére először Steve McQueent kérték fel, aki viszont nem jött ki jól Paul Newmannel, így az egók és a gázsi kérdése miatt végül kilovagolt a projektből. Bár nagy rajongója vagyok McQueennek, és érdekelt volna ez a változat is, szerintem Robert Redford ideális választásnak bizonyult, hiszen jól hozza a fegyverével kiválóan, a szavakkal kissé esetlenül bánó kölyköt – s mint tudjuk, ha nincs ez a szerep, ma nem lenne Sundance fesztivál sem.

Mivel két létező bűnözőről van szó, így természetesen a sztori bőven merít a valóságból, de a westernekhez hűen némiképp ferdít is azon. Ennek ellenére Hill igyekezett az autentikusságra törekedni, amit a felvezetőben (valamint a Bolíviába érkezés előtt) látható archív és "archívvá tett" felvételek segítenek elő. Illetve nagyszerű az a jelenet, ahol Butch megbiciklizteti Sundance barátnőjét, Ettát (Katharine Ross), s a kerítés mellett elhaladva olyan, mintha egy zoopraxiscope-on keresztül látnánk őket. Bár ez a pár perc önmagában is igen szellemes és emlékezetes, benne ez a pillanat a filmrajongók számára abszolút figyelemre méltó.

A mű legnagyobb erénye, hogy szomorkás kicsengése ellenére is inkább bohó és könnyed (nagyszerűek a párbeszédek, biztosan merített belőle Kevin Costner Fegyvertársakja) – bár a zsáner egyik alapja amúgy is a romantizálás, ebben itt sincs hiány, ennél szimpatikusabbá és gaztetteik ellenére makulátlanabbá még nem sok rosszfiút sikerült tenni. Azzal együtt is, hogy már megcsapja őket a változás szele, hiszen a mozi nagy részét a fáradhatatlan keresőosztag elöli menekülés teszi ki, amely után a hősök végül Bolíviában kénytelenek folytatni tevékenységüket. A garantált mennybemenetelt ígérő befejezést Hill pedig pont ott vágja el, ahol a szintén 1969-ben bemutatott A vad banda zárlata elkezdődik. Az egyik már-már angyali, a másik pokoli módon zárja le egy korszak végét, de mindkét esetben hősökké válnak a gazemberek.