Philip K. Dick munkáit sokszor és sokféleképpen feldolgozta már a filmipar (és minden bizonnyal még fel is fogja): az adaptációk között akadnak jobb és rosszabb próbálkozások is, Az elhagyott bolygó valahol a kettő között egyensúlyoz.

A készítők Dick Második változat (Second Variety) című novelláját dolgozták fel, s dolgozták át. A váz nagyjából ugyanaz, ám vannak módosítások is bőven, így ironikusan a mozi lazán nevezhető a "második változatnak" is. Itt most a film tartalmát ismertetném nagy vonalakban (és spoilermentesen).

A nem túl távoli jövőben a Föld nyersanyag nélkül marad, így megindul a kutatás, az új bolygók felfedezése. A Sirius 6B-n meg is lesz a megoldás a problémára (a berynium), ám az erős sugárzás miatt a bányászok fellázadnak, s polgárháború tör ki a gazdasági érdekeket szem előtt tartó Nemzetközi Energia Bizottság (NEB), illetve az emberéleteket fontosnak tartó Szövetség között. Előbbiek komoly atomcsapásokat mérnek az ellenfélre, akik végül azzal tudnak felülkerekedni, hogy robotokat kezdenek el gyártani, amelyek hatékony gyilkológépeknek bizonyulnak, önjáróak, s képesek magukat fejleszteni. Itt kapcsolódunk be a történetbe, amelyben a főhős Hendricksson (Peter Weller), az egyik szövetséges bunker vezetője egy békekötést szorgalmazó üzenet okán megindul, hogy tárgyaljon a NEB embereivel. Az ügy azonban furcsaságokat rejt, új robotok kilétére derül fény, nő a halottak száma, s a végére már senki sem lehet biztos abban, ki melyik oldalon is áll, kinek mi a célja.

Bár a novellában a Föld marad a helyszín, az amerikaiak harcolnak az oroszokkal, nagyjából itt is, ott is hasonló konfliktusokkal néznek szembe a szereplők, ugyanúgy az életükért szállnak harcba, s ugyanúgy sok kérdés merül fel bennük. Dick szikáran viszi előre mondanivalóját, soraiból így is süt, mennyire elkeseredett és élhetetlen hellyé vált bolygónk, és szerencsére ezt a Sirius 6B-re áthelyezett filmsztorinak is egészen jól sikerült megragadnia.

Az elhagyott bolygó nézése vagy a novella olvasása közben két másik mű is eszébe juthat az embernek (vagy legalábbis nekem kettő rémlett fel): az egyik a Terminator, a másik pedig A dolog. Előbbi azért, mert a robotok fejlettségi szintje, fejlődőkészsége, valamint a bunkerekbe való beszivárgási módszerei hasonlóak a Schwarzenegger (fém)jelezte kiborgokéihoz, utóbbi pedig azért, mert egy kisebb csoport harcol a túlélésért úgy, hogy közben maguk sem tudják, ki van mellettük, ki ellenük.

Az effektek mai szemmel nézve itt-ott már porosak (bár legalább a vérrel nem spóroltak), ennek ellenére a bolygó hangulata, az időnként meglepően ijesztő és horrorisztikus pillanatok bőven kárpótolnak minket. Az alkotás mondjuk jobban járt volna, ha az akciójelenetek rovására inkább ráfekszik a komolyabb karakterábrázolásra (lássuk be, a színészeknek nem nagyon kell megszakítaniuk magukat), ám Christian Duguay műve ezzel együtt is igazi rejtett klasszikus, bármikor újranézhető sci-fi.