Robert Wise is tipikusan olyan rendező, akinek a nevét ritkán jegyzi meg a lelkes filmrajongó: pedig munkássága elég terjedelmes, s köztük nem egy említésre méltó (például A nap, mikor megállt a Föld; Valaki odafönt; Csendben fut, mélyen fut; West Side Story; A ház hideg szíve; Homokkavicsok; Az Androméda-törzs) alkotás bújik meg. Egyik korai zsengéje, Az eladott mérkőzés pedig annak ellenére igazi klasszikus, hogy nem sűrűn olvashatunk róla.

Bill "Stoker" Thompson (Robert Ryan) egy kiöregedőfélben lévő bokszoló, aki legtöbbször már csak saját renoméját rombolja, s az újabb meccsekkel egyre komolyabban kockáztatja saját testi, szellemi épségét. Nem is csoda, hogy felesége, Julie (Audrey Totter) már nem akar elmenni aktuális összecsapására, hiszen undorral és félelemmel tölti el a tudat, hogy kedvese képtelen kilépni ebből az ördögi körből. Stoker azonban úgy érzi, ezúttal győztesen fog kilépni a ringből, ám éppen ez lesz a veszte: menedzsere (George Tobias) a háta mögött eladja a mérkőzést a helyi kiskirálynak, Little Boynak (Alan Baxter), bízva abban, hogy sportolója úgyis a szokott módon kifekszik két menet után.

Wise filmjének zsenialitása több oldalról is megközelíthető. Egyrészt a színészek jól teljesítenek (az egyetemen bokszolóbajnok Ryan remekül hozza a már fáradt, de még bizakodó főszereplőt, Totter is ügyes a lépten-nyomon az ökölvívásra emlékeztető momentumokba belebotló nő karakterében, de a nézőtéri mellékalakok is kellően életszagúak), másrészt egész hihetőek a bokszjelenetek is. Az látszik, hogy a Dühöngő bika sokat merített ebből a filmből, a fekete-fehér képek hangulata nagyon hasonlít Scoresese egyes megoldásaihoz. Emellett pedig azt is láthatjuk, akkortájt miként is értelmezték ezt a sportot: kevés taktikázás, alig védekezés, rengeteg pofon, vér, verejték, férfias küzdelem. Stoker esetében pedig fontos látnunk, ahogy az előtte meccselők megtestesítik az ő lehetőségeit is: Gunboat Johnson (David Clarke) nagy rössel vág neki a küzdelemnek, s csúnya vereséget szenved (a k.o. következtében még a nevét is elfelejti), a színesbőrű Luther Hawkins (James Edwards) ellenben esélyeshez méltón verekszik, hisz magában, s biztatja veterán társát is. Érdemes megjegyezni, eredetileg azt tervezték, hogy a főhős lesz afro-amerikai.

De érdemes még ennél is tovább menni, s kiemelni Az eladott mérkőzés legfontosabb erényét: a közel hetvenöt perces mozi eseményei teljesen valós időben zajlanak (nézzük csak meg az utcai órát a nyitó és a záróképen), így Stoker szorítóbeli ténykedését egy-az-egyben nézhetjük végig, ami egyrészt nem kis teljesítmény a színészek részéről, másrészt igazi dokumentarista hangulatot kölcsönöz a filmnek, szinte mi magunk is az izzadtságszagú teremben érezhetjük magunkat a vértől bevaduló tömegben.

A bonyodalom és a lezárás némi noiros hangulatot is kölcsönöz az alkotásnak, de sportfilmként és "egyszerű" drámaként is igazi szórakozást nyújt Az eladott mérkőzés. A nem biztos, hogy humorosnak szánt, ám annak ható ajánló a pénteki pankrációról ("A Litván Angyal a Maszkos Masztodon ellen! És most először Paradise Cityben egy halakkal teli ringben fognak birkózni!") pedig külön üdítő pillanat.