Az 1970-es évek közepén újszerű műfaj ütötte fel a fejét a szikesedő, magyar filmpusztán. A Hajdúk, a Talpuk alatt fütyül a szél, majd a Rosszemberek a kovbojok tengerentúli mítoszát helyezték hazai betyárkörnyezetbe, egyszerre megihletődve a spagetti-western formai leleményeitől és típusalkotó energiáitól, valamint Jancsó egy évtizeddel korábbi vigasztalan, sáncbazárt, alföldi remeklésétől. A 19. századi hortobágyi vagy bakonyi viszonyok mozgóképi megjelenítését hozzáigazítani a western sablonjaihoz kézenfekvő ötlet, hiszen az események ideje, a karakterek, a konfliktusok, valamint a táj lehetőségei mind analógiái a vadnyugati műfajfilmek elemeinek. Ehhez megfelelő formanyelvet kidolgozva és forgatókönyvi kereteket szabva máris előttünk áll az eastern, mely tehetséges rendezői kezekben a ritka magyar zsánerújítások egyik példáját jelenti.

A tömegfilm és szerzői alkotás közti egyensúly megtalálásában későbbi pályáján is érdekelt Szomjas György első nagyjátékfilmje, a Talpuk alatt fütyül a szél ugyanúgy marginalizált figurákat léptet elénk, mint a későbbi Könnyű vér vagy a Roncsfilm. Az indulásnál még néprajzi indíttatásban öltött testet a későbbi műveiben fontos szerepet játszó nagyvárosi folklór, debütáló munkája az 1830-as évek Hortobágyát, a Karcag környéki puszták világát eleveníti meg hitelesnek tűnő módon, ám egészséges távolságtartással.

Szomjas elsőfilmestől meglepő biztonsággal, átgondoltsággal nyúlt a témához és a western műfaját már az olasz vérfrissítés, elsősorban Leone ismeretében értelmezi. Erről a hol tágas horizontú, hol sártól nehéz, földközeli képek, a kimért tempójú elbeszélésmód, és a néhány karakterjegyre lecsupaszított figurák árulkodnak. A haladáselvet önös célokra kihasználó városi tanácsosok a pusztából szeretnének újabb termőterületeket kihasítani, ezért a pásztorok, a betyárok és a földmunkások életét is ellehetetlenítik. Céljaik eléréséhez igénybe veszik a bosszúálló betyárt, Farkos Csapó Gyurkát, majd éppúgy elveszejtik, mint ahogy a vízelvezető árokkal határidőre el nem készült földönfutókat kiszolgáltatják a nehézéletűek támadásainak. A csendbiztos, Mérges Balázs az egyetlen, aki átlátja az agyafúrt tervet, bár azt megakadályozni ő sem tudja. Gyurka árulójának megölésével és a romlás fészkének tekinthető csárda felgyújtásával legalább az erkölcsi rendet helyreállítja. A balladisztikus zárlat az őselemek egyetlen képbe szerkesztésével teremt fenségesen komor hangulatot, a hóborította tájban a csendbiztos lóhátról szemléli az üszkösödő csárda romjait, száján kicsap a december füstje. Éppoly egyedül van, mint a film főcímében a kelő napnak háttal közeledő Gyurka, tehát a lezáratlan vég visszakanyarodik a kezdethez, a rónán új törvényenkívüli sarjadt. A volt csendbiztos sorsa paradox módon példázza, hogy a morális válság csak a törvény felfüggesztésével szüntethető meg, mert akik az adott szó becsületén kívül más törvényekre hivatkozva cselekszenek, miként a karcagi tanácsnokok, azok egy új, erkölcstelen  világ előhírnökei.

Ám a Talpuk alatt… nemcsak komoly, szinte tetszőlegesen aktualizálható kérdésfelvetése miatt figyelemreméltó alkotás, hanem attól a rendezői viszonyulástól is, ahogyan Szomjas az átsajátított zsánerjegyeket gunyoros fénytörésbe helyezi. A széles karimájú kalapok körülvágását előíró törvény, a pandúrok szerencsétlenkedései vagy az üldözés közjátékaként lezajló lóhátról vizelés mind ironizálják a műfaji kliséket, egy túlhaladott, kiérdemesült zsáner elkoptatott kellékeit. A film legkevésbé szellemes momentumai épp azok, ahol ez a törekvés csak poénnak, szórakoztató szándékú fogásnak tűnik, pl. a csárdai verekedés jelenetében, vagy amikor Gyurka visszaköpi a rá kilőtt golyót. További gyengeség, hogy az egyik kulcsfigura, a feltörekvő, ifjú betyár motiváció elnagyoltak lettek, és ezt a hiányosságot Vladan Holec – főleg a minden jelenetét uraló, kúl-macsó Djoko Rosichoz képest – súlytalan színészi jelenléte csak fölerősíti.

A film címe nemcsak az akasztottakra vonatkozó, megszépítő kifejezésként érthető, hanem az archaikus, pásztor-betyár-lovas életmód költői megnevezéseként. Gyurka kivégzésekor olvad össze ez a két jelentés, amikor a hórihorgas haramiát lóhátról akasztják. Halálával egy fejezet lezárul a puszta életében, de az új világ, a modernebb élet diadala nem jelenik meg a filmben, csak a pusztulás és a bánat az ég alatt. És a remény a csárdakemence falára vésve: „Csapó Gyurka visszagyön”.

A szöveg eredetileg a magyar.film.hu pályázatára készült Volt egyszer egy Alföld címmel 2006 decemberében.