A Viszkis (2017)

Nem időrabló film A Viszkis, ugyanakkor a szívünk mélyére mégsem tudja magát belopni.

a_viszkis-1.JPG

Ritka, hogy még élő emberről filmet forgassanak, ugyanakkor törvényszerű, hogy Ambrus Attiláról készült egy: az immáron ötvenéves, egykori bankrabló anno tevékenységével komolyan meghatározta a főváros mindennapjait, a jelenben is élő, kétes hírnevet szerezve magának ezzel.

Ez egy olyan történet, amelyet maga hallani akar, nem pedig az igazság, nagyjából így fogalmaz A Viszkis című filmben Ambrus Attila (Szalay Bence), amikor az őt kihallgató Bartos nyomozó (Schneider Zoltán) szembesíti azzal, meg fogja vádolni gyilkossági kísérlettel is, akár megtörtént, akár nem. A helyzet az, hogy ez a mondat kicsit magára a filmre is igaz, hiszen a rendezői és forgatókönyvírói teendőket is magára vállaló Antal Nimród bőven belenyúlt a kilencvenes években közel százötvenmillió forintot zsákmányoló rabló valós történetébe. Ez persze abban az esetben nem lenne bűn, ha a módosítások erősebbé tennék a kész művet, de ez nem teljesen igaz. Érthető, hogy egy nagyon komplex és sok-sok évet átfogó eseménysort kellett sűríteni és súlyozni, viszont a változtatásoktól nem feltétlenül lett jobb a sztori.

a_viszkis-3.JPG

Nemrégiben beszélgettem Ambrus Attilával, aki elmondta, nem akart beleszólni abba, hogy a rendező miképpen készíti el ezt a filmet. Ellenben kiemelte, Antal Nimród egyáltalán nem akart belőle hőst faragni, és ez így is van rendjén, hiszen a mai napig vita tárgya, hogy egy bűnözőből miként válhatott egy olyan, már-már népmesei alak, aki mintha egy jó ügyért harcolt volna. A Viszkisben az arányok ezen a téren mégsem jók, mivel az igazságszolgáltatást gyakorlatilag egyetlen ember képviseli, méghozzá Bartos nyomozó. Emiatt semmit sem tudunk meg arról, hogy az adott korszakban a rendőrség milyen rossz körülmények mellett, sokszor képzetlen emberekkel próbálta elkapni Ambrust, aki épp a fenti hiányosságok miatt is válhatott a hazai kriminalisztika történetének legsikeresebb rablójává.

A hatóságok problémái mellett a korrajz sem sikerült valami erősre. Bár a film hangulata magával ragadó, szinte alig derül ki valami a rendszerváltás utáni Magyarországról, az események nem éreztetik elég jól, mennyire különös világ volt Budapest akkoriban. Ambrus helyzete sem tűnik elég kilátástalannak csak amiatt, mert nem tud letelepedési papírokat szerezni, szúrós szemmel néz rá a kölcsönt adó hokis csapattárs és képtelen kifizetni a pattogatott kukoricát és a kólát a mozi büféjében. Antal Nimród egyedül némi állatos hasonlattal érzékelteti ügyesen főszereplője várható sorsát: Ambrus gyerekként egy csótányt figyel a román nevelőintézetben, s a határon átszökve a rovar túlélési ösztöne munkál benne (azzal együtt, hogy semmibe veszik őt), a börtönben pedig egy pókot figyel, amely ugyanúgy függeszkedik, mint később ő maga a Gyorskocsi utcai fegyintézet oldalán, mikor megszökik (hogy később újra fennakadjon egy másik pók, a rendőrség hálóján).

a_viszkis-2.JPG

Szintén nem írható a pozitív dolgok listájára a színészválasztás. Szalay Bence nem elég markáns és a játéka sem túl magával ragadó: arca legtöbbször inkább egy kétségbeesett emberé és nem egy kőkemény figuráé, aki választott útján lebukásáig kellő profizmussal vonult végig. A filmben a Viszkis inkább egy olyan alaknak tűnik, akit bár megedzett az élet, valahogy még sincs a helyzet magaslatán, sodródik és inkább csak a szerencse fia, mint saját sorsának alakítója. Az Ambrus több valódi barátnőjét egybegyúró Kata (Móga Piroska) karaktere is inkább csak a divathoz igazodó frizuráival dominál, viszont Schneider Zoltán nagyon hatásosan formálja meg a munkájába belefáradt, folyton izzadó Bartost, ahogy Klem Viktor is jó Gézaként, a vagány, bár kissé felelőtlen tettestársként.

Persze ha Antal Nimródnak az volt a szándéka, hogy egy külföldön is könnyebben befogadható, pörgős és izgalmas mű legyen A Viszkis, akkor a terve sikerült. Az akciók kellően feszesek, nincsenek túlhúzva (a motoros és az autós üldözés is látványos), szerencsére a párbeszédek sem papírízűek (bár az akkoriban még nem is létező „celeb” szót kigyomlálhatták volna a dialógusból), a feszültség is remekül van adagolva (például a nyitójelenetnél vagy a vallatás és a szökés párhuzamos szekvenciáinál) és a humor is a helyén van. (Külön vicces, hogy a rendező az első filmjét, a Kontrollt is megidézi a metrós és az alagutas futással.)

a_viszkis-4.JPG

Bár A Viszkis rablásokról szól, hibái ellenére időrablónak egyáltalán nem nevezhető alkotás. Antal Nimród készített már jobb filmet, mert ebből a mostaniból jóval többet is ki lehetett volna hozni, ugyanakkor kellemes kikapcsolódást nyújthat azoknak, akik szeretik az akciófilmeket. Valószínűleg azok fogják a leginkább élvezni ezt a művet, akik viszonylag keveset tudnak Ambrus Attila valódi ténykedéséről. De utána szinte biztos kedvet fognak kapni ahhoz, hogy utánaolvassanak, miként is zajlottak ezek a bűncselekmények.

A cikk eredetileg a Magyar Nemzetben jelent meg.

Fotók: Intercom / Szabó Adrienn