A bűnös (The Guilty, 2000)

Hétvégén tesóm azt mondta, nézzünk valami jó kis thrillert. Szerencsére a Metropolis folyóirat ezen zsánerrel foglalkozó számában szerepel egy igen hasznos kis filmográfia, így annak átfutása után a 2000-ben készült A bűnösre esett a választásunk. Nem is lőttünk mellé.

the_guilty.jpg

Tegye fel a kezét, aki tud mondani legalább három olyan mozit, amelyben Bill Pullman játszik – és emellett az a mű emlékezetes is! Nos, megvallom, ez nekem sem menne igazán, az Űrgolyhók még csak-csak elmegy, A függetlenség napja is nézhető (bár távolról sem jó), talán még az Aludj csak, én álmodom az, amelyik vállalható (már abból a szempontból, hogy Pullmannak komolyabb szerep jut benne), esetleg még a Lost Highway. Szóval akárhogy is nézem, nem épp Hollywood üdvöskéje kapta meg A bűnös főszerepét: talán ez is az oka annak, hogy eléggé elfeledett alkotásról van szó, legalábbis ritkán emlegetik, ha a szóba kerül a thriller műfaja.

Tény, nem is a színészek azok, akik miatt esetleg késztetést érezhetünk a többszöri megtekintésre. Sokkal inkább a forgatókönyvírókat illeti dicséret: Simon Burke azonos című, 1992-es tévéfilmötletét William Davies adaptálta, méghozzá igen ügyesen. A cselekmény nagyszerű fordulatokkal és feszült pillanatokkal van tele (természetesen csattanó is akad), csupán öt-tíz karaktert mozgat, ám így is remekül össze vannak kuszálva a szálak. Bár azért akad pár dramaturgiai gyengeség, ennek ellenére a titkárnője (Gabrielle Anwar) megerőszakolása után egyre komolyabb ingoványba süllyedő, karrierista ügyvéd (Pullman), valamint az igazi apját kereső, börtönviselt srác (Devon Sawa) sorsának összefonódása igen izgalmas momentumokkal szolgál.

Vizuális szempontból nem egy látványos film A bűnös, ám a hitchcocki örökséghez méltóan ügyesen adagolja a suspense-t és a váratlan megoldásokat. Mindenkit arra ítélek, hogy nézze meg!