Csendes éj, halálos éj (Silent Night, Deadly Night, 1984)

Valószínűleg kihagyott ziccernek tekinthető, hogy ezt a posztot nem karácsonyra időzítettem, de tény, hogy pár hete még eszembe sem jutott, hogy ideje lenne már megnéznem a Csendes éj, halálos éj című horrort. Most viszont pótoltam a hiányosságot, amivel persze nem lettem sokkal gazdagabb, de legalább másfél órára kikapcsolódtam.

silent_night_deadly_night.jpg

Talán sokan tudják, hogy a megjelenésekor komoly botrányokat kavart Charles E. Sellier Jr. műve, hiszen mind a kritikusok, mind pedig a szülők heves tiltakozásba kezdtek a karácsony és a Mikulás szentségének meggyalázása miatt - Gene Siskel és Roger Ebert például tévéműsorukban olvasták fel a stáb tagjának neveit mindegyik után azt kiáltva, hogy "szégyen". Ám mivel a negatív reklám is reklám, így a Csendes éj, halálos éj talán éppen amiatt maradt meg komolyabban a köztudatban, hogy annyian támadták, mivel lássuk be, maga a mozi nem túl nagy eresztés. Ennek ellenére négy folytatást és egy remake-et is megélt már, szóval kultstátusza így is vitathatatlan (itt most megemlíthetném egy direktor nevét, akiét szinte minden szennyfilm esetén meg szokták említeni, mint rajongóját, de ezt inkább hagyjuk).

A történetben egyébként van pár érdekes ötlet és a megvalósítás, a trükkök terén is találkozhatunk jól sikerült megoldásokkal, ennek ellenére a gyenge színészi játék és az összecsapottság kellően B-ízűvé teszi a végeredményt. A felütés mondjuk elég erős: a kis Billy karácsonykor családjával meglátogatja az elmegyógyintézetbe zárt nagyapját, aki ijesztő dolgokat mond el neki a Télapóról (aki nem jól viselkedik, azt megbünteti a vén szakállas). A negatív élmény aztán abban csúcsosodik ki, hogy egy Mikulásnak öltözött őrült az úton lemészárolja a szüleit, s ő, valamint öccse árvaházba kerülnek.

Itt először arra gondoltam, hogy Billy gyógyulásán, démonai legyőzésén lesz a fő hangsúly. De tévedtem, mivel tizennyolc éves korára éppen ő lesz az, aki piros jelmezbe öltözve, baltával a kezében oszt "virgácsot" a rossz embereknek. Ez az elgondolás is tetszetős, más kérdés, hogy a kegyetlenkedések bemutatásán túl semmi más pozitívum nem található az őrjöngésben, a hó helyett tipikus slasher-mellékalakok hullanak, és a lezárás is kissé gyors és elnagyolt.

Hibái ellenére abszolút nézhető film a Csendes éj, halálos éj, komolyan persze nem lehet venni, de talán a készítők célja sem ez volt anno. Azért ha komolyabb karácsonyi borzongásra vágyik valaki, akkor sokkal inkább a Fekete karácsonyt ajánlom.