Korunk első számú mozihőse a bérgyilkos. Ennek igazolására elegendő felsorolni néhány nevet azok közül, akik az utóbbi két évtizedben „takarítót” játszottak a vásznon: Yun-Fat, Willis, Withaker, Banderas, Stallone, Cruise, Bardem – a sor korántsem teljes. Úgy tűnik, masszív filmkészítői és nézői érdeklődés kíséri a gyilkolás professzorainak ténykedését, akiknek ilyen sűrű felbukkanása a moziban persze elkerülhetetlenül kliséhalmazzá dagad. Egy profi killer keze földrengésbiztos, hangtompítós pisztolyt dédelget, hajlik a filozofálgatásra és ragaszkodik kispolgári inkognitójához. Az átlagember báránybőrében lakozó, sikeres, mégis névtelen bérgyilkos az ezredforduló zsánerfilmjeinek ideális hőse, maga a végzet, isteni hatalommal megáldott arctalan senki.

A bérgyilkos-filmek mára etalonná vált darabja Luc Besson 1994-es műve, a Leon, a profi, aminek kivételes sikeréhez leginkább a sablonok némileg újszerű alkalmazása mellett a mű minden elemében megmutatkozó kevertség járulhatott hozzá, és ez teszi, ha nem is unikális néznivalóvá, de máig szerethető alkotássá. A rendező és a címszereplő francia, a film angol nyelvű és Amerikában forgatták. Besson perfektül skicceli fel a bűnmozik alaphelyzetét az olasz származású hidegvérű profiról, atyáskodó mentoráról és az eszement rendőr-gyilkosról, majd ezt a vázat olyan ügyesen tölti meg humorral, iróniával és szentimentalizmussal, hogy filmje szinte eredetinek hat.

Egy bérház zűrös-zajos famíliáját lemészárolja egy kábítószerrel üzletelő rendőrosztag, egyedül az épp a boltba szalajtott tizenkét éves kislány, Mathilda (Natalie Portman) menekül meg, a szűkszavú szomszéd, Leon (Jean Reno) segítségével. A tini hamar rájön, hogy nyakigláb, esetlennek látszó jótevője bérgyilkos, így aztán a lány meg is találja árva élete legfontosabb feladatát, bosszút fog állni családja gyilkosain Leon közreműködésével. A szobanövény- és laktózfüggő férfi eleinte vonakodik, de fokozatosan feladja tartózkodását. Meggyőzi a szeretetéhes kamasz makacssága, tanítani kezdi a lányt, hogy aztán ő is folyamatosan leckéket kapjon összetartozásról és szerelemről. A furcsa kapcsolat füstös-véres-könnyes fináléban tetőzik.

A forgatókönyv bravúros egyensúlyt tart a Lolita-melodráma és a csőre töltött akciófilm között, Besson mindkét fronton jól teljesít, bár Mathilda állandó gyilkolási vágya egy idő után nemcsak Leon, hanem a néző számára is kezd kényelmetlenné válni. Ez a legkevésbé Natalie Portman-en múlik, aki végig tartani tudja a lépést nagynevű kollégáival.

A film megérkezés és távozás történetének is tekinthető, a kezdő és a záró képsorok mintha egy madár szemével mutatnák a ragadozókkal teli nagyvárosi dzsungelt. Igazi otthona itt senkinek, még egy oroszlánnak (Leon) sem lehet, gyökeret csak a főhős növénye ver az idegen földben. Besson ezzel a filmmel Hollywoodba is bekopogtatott, mégsem tette át oda a székhelyét: következő rendezéseiben (Az ötödik elem, Jeanne d’Arc) inkább az Álomgyárat vitte át Franciaországba. Hogy aztán mind kétesebb produceri munkáiban (Taxi, A szállító) biztos kézzel tegye hidegre saját nimbuszát.

(Ez a szöveg 2008 őszén íródott egy pályázatra.)