William Friedkin az a rendező, akit az átlag filmkedvelők maximum az Ördögűző és a Francia kapcsolat révén ismer(het)nek, pedig eddigi pályája során akadt még nem kevés emlékezetes alkotása. A botrányos és sajnos csonkán fennmaradt Portyán, az izgalmas Élni és meghalni Los Angelesben, vagy legfrissebb munkája a Gyilkos Joe is mindenképp említést és megnézést érdemel. Mint ahogyan A félelem ára is...

...amely Georges Arnaud regényének és az abból készült Henri-Georges Clouzot mozinak (A félelem bére) a feldolgozása. Méghozzá nem is akármilyen! Már az Yves Montand főszereplésével készült eredeti is remekmű, de Friedkin verziója is ezzel egy szinten (ha nem magasabban) áll. A jó sztori természetesen adott volt, ehhez szerencsére ügyes színészgárda és hihetetlen képi megvalósítás is társult. Bár Clouzotnál szintén igen hosszú a felütés, ám a helyszín végig ugyanaz marad; Friedkin viszont arra használja a bevezetést, hogy megmutassa, a szereplők miképpen kerülnek abba a kilátástalan helyzetbe, amely a dzsungelbe űzi őket.

Ám az igazán feszült és székbeszögező részt a veszélyes feladat, vagyis a nitroglicerin szállításának bemutatása jelenti. Időnként mintha csak egy Werner Herzog-filmet látnák: Dick Bush és John M. Stephens kamerája dokumentarista hűséggel mutatja meg a négy kalandor elkeseredett küzdelmét az esőáztatta, fülledt vadonban, élen a függőhidas jelenettel (hogy tudták azt felvenni?). A dokumentumfilmes, kézikamerás jelleg egyébként nem csupán ekkor jellemző, nagyon hatásosak a tömegjelenetek is, például a jeruzsálemi szcéna és az olajkútrobbanás áldozatainak hazaszállítása.

A feszültséget az is aláhúzza, hogy sok esetben alig van dialógus – Bruno Cremer, Francisco Rabal, Amidou és Roy Scheider arcáról azonban így is leolvasható minden. Utóbbiéról a végén az is, hogy egy nagy tett végrehajtása még nem biztos, hogy el tudja törölni a múlt hibáit.