Visszatekintve, Clint Eastwood Őszikék-korszakának nyitányaként értékelhetjük Oscar-díjas westernjét, amellyel – egyre inkább úgy tűnik – végleg lezárta pályája vadnyugati szakaszát.

A Nincs bocsánat végtelenül egyszerű alaphelyzetből kibomló történet. A Big Whiskey nevű városban egy bordélyházi nő kineveti egy cowboy méreten aluli szerszámát, ezért a férfi összevagdalja a prostituált arcát. A helyi seriff, Little Bill (Gene Hackman) hét lóért cserébe futni hagyja a bűnöst és társát, ami felháborítja a szajhákat. Összegyűjtött ezer dollárjukat felajánlják annak, aki megöli a két marhahajcsárt. A kiöregedett bandita, Will Munny (Eastwood), egykori cimborája, Ned (Morgan Freeman) és egy ifjú fegyverforgató, a Schofield kölyök (Jaimz Woolvett) elég ösztönzőnek találja ezt az összeget arra, hogy Missouriból elinduljanak északnyugat felé, Wyomingbe.

A film katalógusát nyújtja a torz lelkeknek. A szajhák bosszúszomjas fúriák, akik a társát megfékezni igyekvő, majd az elcsúfított nőt ajándékkal kiengesztelni akaró cowboy fejére is vérdíjat tűznek ki. A seriff önkényesen osztja az igazságot, szadista hajlamait olyanokon tölti ki, akik nem követtek el semmilyen komolyabb törvénysértést. A kocsmatulaj a lovakhoz hasonló használati eszköznek tekinti bordélya alkalmazottait. Az angol bérgyilkos, Bob fennkölten élteti a királyság intézményét, megvetően beszél az amerikai politikai rendszerről, miközben kiszínezett hőstetteit mondja tollba a mindig épp erősebbhez csapódó ponyvaszerzőnek.

Munny és Ned abban különbözik tőlük, hogy több mint tíz éve abbahagyták a rablást és a gyilkolást, Munny azóta nem is iszik. Néhány éve elhunyt felesége váltotta meg a bűnből. A két férfi az út során gyakran emlegeti közös múltját, de Munny alig emlékszik erőszakos tetteire, mert akkoriban folyton részeg volt. Hajlama az agresszióra azonban nem múlik el teljesen, és hol máshol, mint Big Whiskey-ben fog újra az alkoholhoz nyúlni. Részben ennek következtében talál vissza régi, könyörtelen önmagához.

Eastwood és Hackman figurája látszólag az ellenkező oldalon áll, valójában nagyon hasonlítanak egymásra. Rokonítja őket agresszív természetük, vonzalmuk az erőszakos konfliktuskezeléshez. Elsőre nem feltűnő, hogy megegyezik a keresztnevük, illetve van egy azonos mondatuk is a filmben (mindketten ugyanazt kérdezik Beauchamptól: „Miket ír, leveleket?”). Ironikus, hogy az amerikai lobogó két alkalommal hangsúlyos a képen, a két főalak egy-egy jogosnak tűnő, de törvénytelen tetténél. Először akkor látjuk, amikor a seriff a város uraként áll a borbélytól kilépő Angol Bob elé, hogy lefegyverezze és összeverje, másodszor pedig Munny „búcsúszavainál”: „Visszajövök és kinyírok mindenkit, aki él és mozog.”

A néző nem láthatja egyforma súlyúnak a filmbeli erőszakos cselekedeteket, ezért lesz különböző a figurák megítélése is. Valószínűleg Munny a legaljasabb szereplő, de a film utolsó negyedéig nem fog fegyvert senkire, embertelen tetteit csak elmesélik. Ezzel szemben Little Bill három jelenetben is megver valakit, Bobot a nyílt utcán (a jelenetben Hackman ragyogóan játssza el a nyugodtságból egy pillanat alatt kilépő férfit, aki aztán alig képes lehiggadni), a beteg Munnyt a kocsmából rugdossa ki, Nedet a börtönben korbácsolja meg. Ezek miatt egyre ellenszenvesebbnek látjuk, főleg annak fényében, hogy a film elején sokkal több indoka lett volna a két cowboy megleckéztetésének, de őket nem bántotta.

A két marhahajcsár megölése viszont nem felkavaró, inkább szánalmasan groteszk (az „ártatlanabbat” a kanyonban, a másikat a budin ölik meg a fejvadászok) banalitásuk minden hősies póztól megfosztja a „bosszúállást”. A Munny-t és Little Billt körbevevő alakok más-más viszonyulást fejeznek ki az erőszakhoz: Ned nem ítéli el azt, majd döntő helyzetben nem képes meghúzni a ravaszt. A Schofield kölyök egyenesen vágyik rá, hogy embert öljön, de amikor átesik a tűzkeresztségen, meg is undorodik a gyilkolástól, még a vérdíjból sem kér. Az Angol Bob henceg lőtudásával, a hírek szerint kínai munkásokat gyilkol a vasútnál, de a felkínált pisztolyt nem meri Little Bill ellen fordítani.

A mítoszromboló attitűd az amerikai westernfilmekben nem a Nincs bocsánattal kezdődött (hanem Peckinpah munkáival a ’60-as években), de ez az alkotás a mítoszképződés folyamatát is színre viszi. Először a megvágott arcú nő kapcsán: amikor a kölyök továbbadja Munny-nak, majd Munny Nednek a hírt, mindig egyre durvábbnak állítják be az esetet. Másodszor pedig a Beauchamp nevű ponyvaíró szerepeltetésével, aki a vadnyugat krónikásának tartja magát, de a megbízhatatlan forrásokból származó információkat még el is túlozza. Little Bill pontról pontra teszi helyre a tévedéseket (ezzel szinte a rendező alteregójává válik). A szavahihető szemtanú magabiztosságával beszélő seriff valójában egy újabb verzióját meséli el a történteknek, állításai ugyanúgy nem bizonyíthatók, mint az Angol Bobéi. A higgadt és gyors kezű pisztolyhősnek látszó Little Bill épp a legfontosabb pillanatban lepleződik le, a fináléban nem tud időben pisztolyt rántani Munny-ra.

A kiöregedett gyilkost leginkább a pénz motiválhatta (neve is money-nak hangzik), hogy újra letérjen a jó útról. De mintha azért is kelt volna útra, hátrahagyva két gyerekét, felesége sírját és a tanyát, hogy lássa, tényleg le tudott-e számolni saját erőszakos énjével. Titkon talán, egy nemes tett, egy jogos bosszú végrehajtásával, bocsánatot is várt egykori gaztetteiért. Antihőséhez hasonlóan, Clint Eastwood is (a hét évvel korábbi Fakó lovas után) még egyszer nyeregbe szállt, hogy megnézze, elmondott-e mindent az őt sztárrá tevő műfajról. Száz percen át rombolja önmaga imázsát a disznókkal bajlódó, lóról leeső, köhögő vén rablógyilkos figurájával, és a végén sincs benne semmi magasztos, ahogy kőarccal, gyűlöletet árasztva, egymagában belép Big Whiskey sötét kocsmájába.