A Roma Violenta az a fajta krimi, amit egy jelenete miatt is, de összességében is érdemes újra és újra megnézni.

Betti felügyelőnek (Maurizio Merli) kezd elege lenni a római alvilágból. Nem csak amiatt, mert korábban egy rablás során megölték a testvérét, hanem azért is, mert egyre inkább elharapóznak az ehhez hasonló emberölések a városban (lásd a nyitó buszos és később a szupermarketes jelenetet). Épp ezért nem csoda, hogy nem ismer kíméletet a bűnösök kézre kerítésében, de a szabályok sok esetben korlátozzák a munkáját, így kilép a testülettől, s csatlakozik egy titkos rendfenntartó csoporthoz - bár a módszereikkel nem feltétlenül ért egyet.

Marino Girolami filmje vérbeli poliziottesco, ahol a majdhogynem magányos, öntörvényű, Piszkos Harry pisztolytáskájából előbújt főhős küzd az olasz főváros rendjének megteremtéséért és fenntartásáért - több-kevesebb sikerrel. Nem meglepő, hogy a Franco Nero-szerű fizimiskával bíró Maurizio Merli Betti felügyelője igazi helyi ikonná vált a zsáner történetében (melyet további mozikkal mélyített el), nem érdemtelenül. A bajuszos rendőr jóképű, kőkemény, megingathatatlan, egyszóval könnyű vele rokonszenvezni. Persze a gengszerek mást mondanának ezen a téren, de őket a főhős vagy pofonokkal vagy golyóval hallgattatja el.

A Roma Violenta legjobb és legfontosabb része a hétperces autós üldözés, amelyet simán oda lehet állítani a Bullitt vagy a Francia kapcsolat hasonló, klasszikussá vált szekvenciái mellé. Szikár, pörgős, kegyetlen, körbelengi Sam Peckinpah-stílusa, és természetsen roppant kúl  az egész (ahogy Betti maximális sebességnél kirúgja a szétzúzódott szélvédőt, az mesteri), már csak emiatt is érdemes többször újranézni ezt a művet. És a fentiek miatt még a bankrablók bojtos-simléderes kötött sapkája is megbocsátható.

De fontos hozzátenni, hogy a zsáner ismérvei (dokumentarista, nyomott hangulat, az erőszak, mint problémát okozó és problémamegoldó elem, rosszarcú negatív karakterek, hangsúlytalan, általában csak áldozatként "szóhoz jutó" női szereplők) jó arányban vegyülnek ebben a másfél órában, így apróbb hibái ellenére is igazi remekművé teszik a Roma Violentát.