A tengeralattjáróval és a Végtelen történettel nemzetközi hírnevet szerző német Wolfgang Petersen az 1990-es években már amerikai bérmunkák megbízható iparosaként dolgozott. A tengerentúlon forgatott második filmje (egyben az utolsó, amelynek forgatókönyvét is ő írta) indította el thrillerei sorát.

A Szilánkok ugyan kevésbé akciódús és heroikus, mint a későbbi Célkeresztben, Vírus vagy Az elnök különgépe, de a tétje személyesebb: Dan Merricknek egy baleset következtében széttöredezett emlékeit és ezzel együtt identitását kell helyreállítania.

A gazdag építész, Dan (Tom Berenger) és felesége, Judith (Greta Scacchi) autója San Francisco közelében a szakadékba zuhan. Míg a nő szinte sértetlenül tér magához a kórházban, addig a férfi eldeformálódott, szétszabdalt arcát csak plasztikai sebészek tudják megmenteni. Dan felépül, de memóriája törlődik, önmagáról, múltjáról nem emlékszik semmire. Judith szeretettel viseli gondját, és megpróbálja visszavezetni férjét közös életükbe. Egy elrejtett fotónegatív, egy kisállat-kereskedés kifizetetlen számlája és a barátok óvatos megjegyzései azonban gyanakvásra adnak okot – pontosan mi és miért történt a baleset éjszakáján?

A néző végig annyit tud Dan múltjáról, amennyi már a férfi előtt is feltárult. A többi szereplő szándékai számunkra is homályosak, így az építésszel való azonosulásunk nagyon erős. Dan a felesége fotókon látott szeretőjét, Jack Stantont keresi, a nyomozásban a Klein nevű magándetektív (Bob Hoskins) van segítségére. Amennyire kriminek tekinthető a Szilánkok, legalább annyira neo noirnak is, hiszen a főszereplő hiába próbál visszahelyezkedni korábbi életébe, munkájába, ha közben mindig azzal szembesül, hogy nincsenek biztos pontok az életében, mások többet tudnak róla, mint ő önmagáról. A feleségét hol egy félig elsüllyedt hajóroncsban, hol egy szállodai találkán látja, az üzlettársa a régi, gátlástalan Dan-nel szeretne újra együtt dolgozni, volt szeretője pedig Judithot próbálja előtte befeketíteni. 

A film erős metaforákkal érzékelteti Dan helyzetét. A szétrobbanó szélvédő visszatérő képei mellett tükrök és hatalmas üvegfelületek alkotják a film egyik motívumrendszerét, ami a férfi életének széttöredezettségét, emlékeinek szilánkosságát fejezi ki. Ezzel ellentétben a kikötő ködös, a hajóroncs sötét és az erdei üldözés szűrt képei a tisztánlátás hiányát húzzák alá.  A Szilánkok legalább annyi szállal kapcsolódik a filmtörténeti hagyományokhoz, mint ahány későbbi mű visszavezethető hozzá. Sokáig úgy tűnik, hogy a film A postás mindig kétszer csenget alaphelyzetére épül, csak ezúttal a megcsalt férj szemszögéből látjuk az ellene kitervelt merényletet. Aztán a párját a saját vágyai szerint átformáló szerelmes karaktere a Szédülést, ezen keresztül pedig Brian De Palma megfigyelésre és manipulációra épülő munkáit is megidézi. De Petersen filmje előre is mutat, az amnéziás és félrevezetett Dan a Memento főszereplőjével, Judith külseje és személyisége Sharon Stone-nak az Elemi ösztönben játszott karakterével mutat rokonságot. Az állatbarát detektív pedig Ace Ventura komolyabb, de nem kevésbé elhivatott előképe. 

Különös, hogy nálunk szinte teljesen ismeretlen ez a közel harmincéves thriller, pedig a cselekménye érdekfeszítő, a történetvezetése végig izgalmas, Kovács László képei (főleg a balesetről, a hajóroncsról és az erdei autós üldözésről) emlékezetesek, a színészek pedig megállják a helyüket, sőt Bob Hoskins alakítása egészen kiváló. Anyagi szempontból mégsem volt sikeres a film, annak ellenére, hogy a korszak hollywoodi trendjébe pontosan beleillett. 1991-ben egy bő fél éven belül került az amerikai mozikba az Egy ágyban az ellenséggel, az Öldöklő vágyak, a Halálcsók, a Megcsalatva és végül a Szilánkok. Mindegyik a szereteten és a kölcsönös bizalmon alapuló házastársi kapcsolatok fonákját mutatta meg a közönségnek. Ez a filmcsoport (kiegészülve az 1990 és 1993 között bemutatott olyan művekkel, mint az Ártatlanságra ítélve, a Felelősségük teljes tudatában, az Őrjítő vágy, a Bűvölet és a Bűnben égve) a párkapcsolaton belüli töréseket (pl. féltékenység, elhidegülés, kettős élet, erőszakosság) egy-egy bűnügyi narratíva keretein belül tárgyalja. A gazdaságilag kifizetődő, de nem túl emlékezetes alkotásokból álló trend az izgalmas cselekményre, a suspense-re és a sokkolásra épített, de eközben keveset törődött a magánéleti problémák szélesebb, társadalmi kontextusba helyezésével. Forgatókönyvük a szereplők gyakran patológiás viselkedésével indokolja a házasságok válságát, az anyagi bizonytalanságból, a perspektívák nélküli környezetből vagy a kommunikációképtelenségből eredő, jóval égetőbb kérdések csak érintőlegesen kerülnek bennük szóba. 

Amiért a Szilánkok mégis jobb a többi házasság-thrillernél, az nem a szociális kérdések iránti elkötelezettsége, hiszen Petersen is az általános helyett a különös, sőt az extrém szituációkat részesíti előnyben, míg a hűtlenséget a tehetős kaliforniai közeg természetes viselkedéseként ábrázolja. Viszont a film tetőpontja görög sorstragédiákat idéz: amikor Dan Merrick múltja minden tükörcserepét sikeresen a helyére illeszti, abban a pillanatban el is veszíti saját énjét. Ez a sokkoló és számos kérdőjelet maga után hagyó fordulat a Szilánkok legnagyobb erénye és buktatója is egyben. A rendező sajnos jóval kevesebb időt szán főhőse válságának átélésére, mint az azt megelőző nyomozásra, így a személyiségvesztés katasztrófája nem tud elmélyülni, igazán katartikus lenni. Petersen műve ennek ellenére is méltó a bűnügyi filmek kedvelőinek figyelmére.