Aranyoskám (Tootsie, 1982)

Dustin Hoffman augusztus 8-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját.

poster.jpg

A színész harmincévesen, második mozifilmjével, a Diploma előttel hívta fel magára a figyelmet, majd kimagasló tehetségének, jól megválogatott szerepeinek és elhivatottságának köszönhetően az Esőemberig terjedő két évtizedben a legnagyobb filmszínészek közé emelkedett. Az ebben az időben készített tizennyolc mozis munkája között találunk westernt (Kis nagy ember), életrajzi drámákat (Lenny, Az elnök emberei), thrillereket (Szalmakutyák, Maraton életre-halálra) és családi drámát (Kramer kontra Kramer). Szerepskálája is széles, csavargótól (Éjféli cowboy) a stand-up komikusig (Lenny), újságírótól (Az elnök emberei) a bűnözőig (Próbaidő), matematikustól (Szalmakutyák) az autistáig (Esőember) sokféle karaktert formált meg hitelesen és egyedien. Ebben az időszakban hatszor jelölték a legjobb főszereplő Oscar-díjára, és a Kramer kontra Kramerért, illetve az Esőemberért meg is kapta az aranyszobrot. Közel negyvenévesen játszott egyetemistát (Maraton életre-halálra), krisztusi korban pedig aggastyánt (Kis nagy ember), de legnagyobb átváltozására talán Sydney Pollack filmjében, az Aranyoskámban vállalkozott – úgy hogy közben egy önmagához nagyon hasonló figurát kellett megformálnia.

Hoffman ebben a vígjátékban Michael Dorsey-t, a kvalitásos, de hosszú ideje mellőzött színészt alakítja. Meghallgatásokra jár, és fiatal tehetségeket oktat; alapelvei egyértelműen az amerikai színészképzésben meghatározó method acting módszerét idézik („Ne játsszatok el semmit, ami nem belőletek jön!”). A saját gyakorlatában ezt Michael a végletekig viszi („Sétáljak oda a színpad közepére, miközben haldoklom?”), ezért egy idő után elkönyvelik problémás színésznek, és az ügynöke semmilyen munkára nem tudja leszerződtetni. A sértett egójú színész ekkor nőnek öltözve megy el egy meghallgatásra, és a harcias „Dorothy Michaels” meg is kapja az igazgatónő szerepét egy kórházban játszódó szappanoperában. Ezzel Michael a barátnőjét, a pályakezdő Sandyt (Teri Garr) is lekörözi, de persze nem meri elmondani a lánynak, hogy miért kell ezentúl ritkábban találkozniuk.

borotva.jpg

A kényszerhelyzetben nőnek öltöző férfiakat főszerepbe állító filmekre korábbról (Egy szoknya, egy nadrág; Van aki forrón szereti) és későbbről is (Mrs. Doubtfire; Gagyi mami) lehet példát említeni. Valószínűleg akkor fogunk jobban szórakozni ezeken a filmeken, ha az alaphelyzet abszurditása fölött nagyvonalúan szemet hunyunk. Bár egy anekdota szerint Dustin Hoffman Dorothynak öltözve elment egy szülői értekezletre mint saját lánya nagynénje, és senki sem vette észre a csalást, mégis nehezen hihető, hogy egy női ruhába bújt, elváltoztatott hangon beszélő férfi ne lelepleződjön le pár perc alatt. Különösen az Aranyoskám világában, ahol Michael egész nap színészkollégák, sminkesek, világosítók és operatőrök előtt játssza szerepét. Tehát a nézőnek, ha át akarja adni magát a film humorának, bele kell mennie a felkínált játékba: senki sem veszi észre, hogy Dorothy valójában férfi. A kétely felfüggesztése ez esetben azért sem nehéz, mert a forgatókönyv jól kidolgozott, a figurák szerethetőek, szellemesek a párbeszédek, és Pollack, mint mindig, ragyogóan bánik a színészeivel, mindegyiküknek hagy elég időt a kibontakozásra. A Michaelt belső tűzzel, Dorothyt visszafogottan, karikírozás nélkül alakító Hoffman és a kedvesen lökött Teri Garr mellett Jessica Lange egyedülálló anyaként, Dabney Coleman nőfaló rendezőként, Bill Murray faarcú drámaíróként, Charles Durning óvatos özvegyként érdemes a néző figyelmére. Pollack a színészügynök mellékszerepében vív kacagtató szócsatákat Hoffmannal – ha már a pletykák szerint a forgatáson is állandóan vitatkoztak egymással.

pollack_es_hoffman.jpg

Michael sokáig szét tudja választani a saját és Dorothy Michaels életét, megoldja az állandó borotválkozást, sminkelést, kialakítja a ruhatárát, és a kiegészítőkre is figyel. Szerepe azonban kezd önálló életre kelni, egyrészt a férfiakkal szembeni karakán kiállása szinte feminista ikonná avatja, másrészt kolléganője, Julie (Lange) annyira megkedveli, hogy egy hétvégére vendégül is látja, a lány apja (Durning) pedig beleszeret a begöndörített hajú, óriási szemüveg mögé rejtőző, decens hölgybe.

A film a színészi hivatás nemcsak olyan közismert nehézségeit tárgyalja, mint a munka és a magánélet egybeolvadása, vagy a személyiség megőrzésének bonyolultsága, hanem háromfelvonásos szerkezete felidézi a színészi szerepformálás útját is. A mű elején Michael keresi a megfelelő szerepet, majd miután megtalálta azt, kísérletezik, alakítja a figurát. A középső harmadban kiforr a karakter, otthonos lesz őt alakítani, a színész szinte eggyé válik az eljátszott személlyel. A harmadik felvonásban növekednek a szereppel járó terhek, a színész beleun a figurába, és fokozatosan „kijön” a szerepből. Ez a hármas tagolás egyébként felfedezhető a nem a művészek világában játszódó Kramer kontra Kramerben is, csak ott a gyermekét egyedül nevelő apuka szerepébe kell beletanulnia a főhősnek.

hofman.jpg

Az Aranyoskámban Michael végül drasztikus, de bravúros módon szabadul meg Dorothytól, úgy hogy közben a sorozatban játszott karakterét is „megmenti”. A kiváló zárójelenetben azonban látjuk, hogy Michael megőrzött valamit Dorothy érzékenységéből, szerepbeli tulajdonságai nem tűntek el. A befejezés azt állítja, hogy a férfi jobban fog boldogulni élete további részében, mert megismerte személyisége női oldalát, és másoknak is megmutatta azt.

A film görbe tükröt tart a ’80-as évek Amerikája elé. A hagyományosan aktív, céltudatos férfi itt már csak kerülőúton tud kitörni a kényszerű szakmai passzivitásból. Ironikus, hogy a főhős középkorú hölgyként hamarabb talál színészi munkát, mint fiatal férfiként. Ehhez a „nőnek” nem kell a csáberejét bevetnie, a szereposztó dívány fel sem merülhet Dorothyval kapcsolatban, csak határozottan kell viselkednie. A két nem tulajdonságait egyesítő Dorothy hamar a nézők kedvence lesz, özönlenek a címére a levelek, a Cosmopolitan és a People címlapján pózol, sok nő számára példaképpé válik. Az Aranyoskám a feminizmus mellett a szappanoperák nívótlanságán, a show-biznisz belterjességén is élcelődik kicsit, Hoffman pedig a saját adottságain és perfekcionizmusán ironizál („Tudok én magasabb is lenni.”). A szatírához Dorothy címlapfotóinál kerül legközelebb a film, hiszen új női bálványként egy férfi pózol a magazinokban, de a mű egészére inkább a megértő humor jellemző.

utolso_jelenet.jpeg

Pollack vígjátékát látva Hollywood önmagán is nevethetett, és hálája jeléül tíz kategóriában jelölte Oscar-díjra az alkotást, amelyből azonban csak egyet sikerült díjra váltania a műnek. A filmnyelvileg semmilyen meglepetéssel nem szolgáló, de hervadatlanul szórakoztató Aranyoskámnak azóta is bérelt helye van a legjobb vígjátékokat rangsoroló listákon, sőt 2015-ben a színészek kedvenc filmjeit összesítő rangsorban Pollack műve minden más alkotást maga mögé utasított. Alapfelállása sokrétűségét – talán a Szerelmes Shakespeare kivételével – azóta sem sikerült egyetlen komédiának sem megközelítenie: egy színész olyan színészt játszik benne, aki eljátszik egy színésznőt, aki egy igazgatónőt alakítva válik sztárrá.