Nemrégiben méltattam a dán Teddy mackó című filmet, amely azzal tudta a legnagyobb hatást elérni, hogy a lehető legegyszerűbben közelítette meg választott témáját. Ebből a szempontból hasonlónak mondható Rufus Norris rendezői debütálása is, hiszen az Ébredés minimalista eszközökkel mesél el egy igen hatásos és tragikus történetet.

Az alkotók zöme nagy általánosságban úgy szokott hozzányúlni a gyermekkor világához, hogy igyekeznek idillikussá varázsolni azt, vagy legalább humorral oldják a fiatal főhős(ök) szemén és gondolkodásmódján átszűrt eseményeket (gondoljunk például a 2010-es Submarine-ra vagy A rádió aranykorára). Norris is igyekszik megfelelni ennek a trendnek, ám csak részben: a főszerepet játszó, cukorbeteg Skunk (Eloise Laurence) már rögtön a felütésben is, majd a sztori előrehaladtával egyre sűrűbben találkozik megdöbbentő, traumatikus és erőszakos cselekményekkel, amiket igen nehezen dolgoz fel, hiszen részben barátai is részeseivé válnak a történéseknek, a munkájába temetkező Archie (Tim Roth) pedig csak kis mértékben nő fel (egyedülálló) szülői feladataihoz.

A kis kertvárosi közösség ábrázolása mindenesetre nagyszerű, mind a szintén csonka, három lányt és egy erőszakos apát jelentő Oswaldékat, mind a szellemileg kissé együgyű Ricket (Robert Emms) és szüleit, mind pedig az Archie-nak segítő párt, Kasiát (Zana Marjanovic) és Mike-ot (Cilian Murphy) megismerhetjük, hogy aztán még jobban megrendülhessünk azon, milyen pályára sodródik életük. Talán már kicsit túlzás is a sok tragédia ezalatt a másfél óra alatt. A több oldalról is értelmezhető eredeti cím mindenesetre telitalálat.