Fritz Lang harmadik amerikai munkája, a Csak egyszer élünk ígéretesnek tűnő, alkotás, ám sajnos mégsem működik igazán.

A pedig a sztori tényleg jó: a börtönből frissen szabaduló Eddie-t (Henry Fonda) rögtön az esküvő és egy jobb élet reménye várja, ám hírbe hozzák őt egy áldozatokat is követelő bankrablással, s újra bezárják. Később megszökik. Lang mégsem tud igazán mit kezdeni ezzel a történettel. Hiába nincs másfél óra se a játékidő, a történet előrehaladtával egyre inkább az unalom vesz erőt az emberen. Számomra főképp az volt bosszantó, hogy nem tudtam azonosulni sem Eddie-vel, sem a feleségével, Joannal (Sylvia Sydney). A férfiről hiába mondják, hogy eszes és sokra viheti, ebből semmi sem derül ki, mivel szinte minden pillanatban a lehető legrosszabb megoldást választja, és hiába játssza őt a fiatal Fonda, nem tudja megkedveltetni magát. A nő pedig a szokásos módon cselekszik: a semmirekellő rosszfiúba szerelmes, és észre sem veszi, hogy az Eddie-t védő ügyvéd, Stephen (Barton MacLane) mit meg nem tesz a kedvéért (ez a felállás jelenti majd a Vörös utca alapkonfliktusát).

Pedig a film tartalmaz egy egészen érdekes bankrablási jelenetet, feszült börtöndrámát is láthatunk, ráadásul a három évvel korábban (1934) lelőtt, ismert bűnözőpáros, Bonnie és Clyde "kalandjaira" is van utalás, ezzel együtt mégsem eléggé izgalmas a Csak egyszer élünk.