A homok alatt (Under sandet, 2015)

A második világháború eseményei egyformán kiapadhatatlan forrását jelentik a hitelességet a zászlajukra tűző drámáknak (néhány közelmúltbeli példa: A város alatt, Az utolsó éjszaka Párizsban, Saul fia), illetve a korszakot és a közeget inspirációnak tekintő, változatos műfajú filmeknek (Becstelen brigantyk, Iron Sky, Szövetségesek). A dán író-rendező, Martin Zandvliet harmadik munkája az előbbi filmcsoportot erősíti, hiszen hazája történelmének egy jószerével ismeretlen epizódját dolgozza fel.

poszter.jpgA homok alatt azoknak a hadifoglyoknak a története, akiket a dán hadvezetés a háború befejezése után arra képzett ki és használt fel, hogy Dánia nyugati tengerpartját tisztítsák meg a taposóaknáktól. Hogy a szövetségesek várható partraszállását megnehezítsék, a németek több mint kétmillió aknát ástak el a part menti homokba, ezért 1945 nyarán egyértelműnek tűnt, hogy kiknek kell életük kockáztatásával hatástalanítaniuk a bombákat: a dánok fogságába esett náciknak. Ha első olvasásra jogosnak érezzük a revans ilyetén módját, elég egy pillantást vetnünk arra, kikből állt össze az aknaszedők csapata: csupa kamasz fiúból, akiket hazájuk a háború végjátékában szinte az iskolapadból vezényelt a frontra.

A dánok döntése igazából folytatja a fiatalságuktól megfosztott ifjak kizsákmányolását; az aknamentesítésre való felkészítésük gyors és gyötrelmes, az állandó életveszélyt hordozó feladatuk teljesítése pedig testileg és lelkileg is felmorzsolja őket. A parancsnokként a fiúk mellé rendelt Carl Rasmussen őrmester (Roland Møller) agresszív, könyörtelen alak, aki szerint minden német megérdemli a sorsát. A film így viszonylag hamar eléri, hogy a néző ezúttal ne a győztesekkel rokonszenvezzen, sőt a dán tiszteket a hatalmukkal visszaélő gazembereknek lássa.

under_sandet_galleri.jpg

A tizennégy német fiú hason kúszva, fémpálcával döfködve keresgéli a homok alatt rejtőző aknákat. Önbizalmuk tapasztalatukkal párhuzamosan növekszik, és az őrmester ígérete tartja bennük a lelket, miszerint, ha végeznek a kijelölt partszakasz megtisztításával, akkor hazamehetnek. A tisztnek az együtt töltött idő alatt kezd az emberi oldala is kibontakozni, foglyait megsajnálja, élelmet szerez nekik, később együtt futballozik velük a homokban. Szélsőséges, kiszámíthatatlan reakciói miatt azonban élő bombaként jár-kel a kamaszok között, és az utolsó percekben is képes meglepetést okozni.

Mivel a filmcselekmény nagy része egy aláaknázott területen zajlik, a robbanások a legváratlanabb pillanatokban következnek be. Ez biztosítja, hogy a nézőben ugyanúgy növekedjen a feszültség, mint a szereplőkben, így a téma és a csak pillanatokra oldódó szorongás olyan filmekkel rokonítja a dán munkát, mint A félelem bére (1953) vagy A bombák földjén (2008). De míg Clouzot-nál a szegénységből való kitörés motiválja a nitroglicerint szállító sofőröket az életveszélyes útra, Bigelow pedig az állandó stresszben élő tűzszerész függőségét demonstrálja, addig Zandvlietnél a hadifoglyoknak nincs választási lehetőségük. Amennyiben haza akarnak jutni, hatástalanítaniuk kell az aknákat, vagy elindulhatnak az önkéntes halálba, amit az egyik elkeseredett fiú sorsával ábrázol is a film.

la-et-mn-land-of-mine-review-20161205.jpg

A rendező biztos kézzel kerüli ki a pátosz és a szentimentalizmus csapdáit, a filmes kifejezőeszközöket is a nem túl bonyolult történethez igazítja. Statikus beállításokat, fakó színeket, halk és önismétlő kísérőzenét használ. Néhány felső totálképpel azért érzékelteti a homokban egymás mellett kúszó fiúk, illetve a napfényes tengerpartot csapdosó hullámok groteszk ellentétét. A homok alatt értőn tárja fel a témában és a műfajban rejlő, jól ismert jelentéseket az emberélet olcsóságától a bajtársiasságig, a veszteség fájdalmától az ellenségek közt kibomló rokonszenvig. A film lebilincselő feszültsége, kiváló színészei és emlékezetes képei mellett a zsánerhatárok feszegetéséig is elmerészkedik.

Martin Zandvliet művére olyan háborús filmként tekinthetünk, amely békeidőben játszódik, a fogolytáborok életét nyitott, természeti közegben jeleníti meg, és azt állítja, hogy az aknamezőn a halál mellett ott lapul a megbocsátás is. Sajnálhatjuk, hogy ez a film itthon csak DVD-n jelent meg idén júliusban, úgy látszik, a miskolci CineFest tavaly őszi három díja sem volt elegendő alap a mű moziforgalmazásához.

A kritika eredetileg a kulter.hu-n jelent meg.