Valószínűleg kihagyott ziccernek tekinthető, hogy ezt a posztot nem karácsonyra időzítettem, de tény, hogy pár hete még eszembe sem jutott, hogy ideje lenne már megnéznem a Csendes éj, halálos éj című horrort. Most viszont pótoltam a hiányosságot, amivel persze nem lettem sokkal gazdagabb, de legalább másfél órára kikapcsolódtam.

Hosszasabb magyarázat nélkül lássuk, mely filmek is tetszettek nekem tavaly. Sorrendet nem tudtam felállítani, úgyhogy ábécé-rendet követek. (Megjegyzés: olyan művek vannak a listában, amelyeket Magyarországon 2013-ban mutattak be.)

Korunk első számú mozihőse a bérgyilkos. Ennek igazolására elegendő felsorolni néhány nevet azok közül, akik az utóbbi két évtizedben „takarítót” játszottak a vásznon: Yun-Fat, Willis, Withaker, Banderas, Stallone, Cruise, Bardem – a sor korántsem teljes. Úgy tűnik, masszív filmkészítői és nézői érdeklődés kíséri a gyilkolás professzorainak ténykedését, akiknek ilyen sűrű felbukkanása a moziban persze elkerülhetetlenül kliséhalmazzá dagad. Egy profi killer keze földrengésbiztos, hangtompítós pisztolyt dédelget, hajlik a filozofálgatásra és ragaszkodik kispolgári inkognitójához. Az átlagember báránybőrében lakozó, sikeres, mégis névtelen bérgyilkos az ezredforduló zsánerfilmjeinek ideális hőse, maga a végzet, isteni hatalommal megáldott arctalan senki.

A német expresszionista irányzat nyitófilmjének messzire nyúló hatását sokak szerint nem a direktor, Robert Wiene tehetsége magyarázza, hanem a látványtervezők, a forgatókönyvírók és a színészek munkája. Tény, hogy az akkor 28 éves rendező egyetlen korábbi vagy későbbi műve sem számít kiemelkedőnek, de valószínűleg a közreműködő számtalan tehetség produktumának egységbe kovácsolásában az ő érdemeit sem kell elvitatnunk.

A Roma Violenta az a fajta krimi, amit egy jelenete miatt is, de összességében is érdemes újra és újra megnézni.

Fernando Di Leo klasszikus krimijében minden benne van, amiért az olasz műfaji filmeket szeretni lehet.

John Singleton a legelső fekete rendező volt, akit Oscarra jelöltek. 1991-es Fekete vidék című gettófilmjétől nem áll messze 2005-ös műve, csak épp akciókkal palástolja a mélyebb társadalomábrázolás hiányát.

Szerintem nincs férfiember a Földön, aki a címet és néhány promófotót látva ne úgy kiáltana fel, hogy „Nekem ezt a filmet látnom kell!” Hogy miért? Mert dögös, nagycsöcsű csajok keménykednek benne, az effajta szórakozás meg csak a hülyéket nem vonzza.