Időről időre (About Time, 2013)

Számomra a vígjáték az a filmműfaj, amit nagyon szeretnék élvezni, ám kevés kivétellel a legtöbb ide sorolható próbálkozás inkább fájdalmas, mint vicces. Persze erről főleg Hollywood tehet, ahol a sorozatgyártás megköveteli a bevált (és baromira unalmas) klisék pufogtatását. Éppen ezért nem is lepett meg, hogy a britek álltak elő egy meglepően jó és emlékezetes darabbal: az Időről időre nemtől és kortól függetlenül remek választás lehet egy kis kikapcsolódásra.

about_time.jpg

A rendező, Richard Curtis eleddig jobbára íróként mutatta meg magát - illetve ez nem is túl jó megfogalmazás, mert nekem például mindeddig le sem esett, hogy Rowan Atkinson igen sokat köszönhet neki, hiszen ő segített emlékezetessé formálni a Fekete vipera sorozatot és Mr. Bean kalandjait is. Emellett pedig olyan művek forgatókönyve fordult meg kezei alatt, mint a Sztárom a párom, a Négy esküvő és egy temetés vagy a Bridget Jones naplója. Ebből tehát jól leszűrhető, hogy Curtis otthon van mind a romantika, mind pedig a humor világában, ami remekül egybeforr az Időről időre című alkotásban.

Tim (a remek Black Mirror című minisorozatban is felbukkanó Domhnall Gleeson) igazi lúzer a nők és a szerelem terén, mígnem apja (Bill Nighy) fel nem fedi előtte a nagy titkot: a család férfitagjai saját életükön belül képesek visszautazni az időben. Főhősünk természetesen kapva kap az alkalmon, s némi szerencsétlenkedés után rá is talál a nagy Ő-re Mary (Rachel McAdams - aki 2009-ben már volt "egy időutazó felesége") személyében: az események persze nem mennek minden zökkenő nélkül, és drámai pillanatok is akadnak bőven.

Szerencsére a forgatókönyv (szintén Curtis jegyzi) nagyszerűen van kidolgozva, végig logikus és jól követhető, nincsenek észrevehetők hibák az időutazás következményei kapcsán (talán csak egy alkalommal, de az sem zavaró), a színészek elsőrangúak (Bill Nighy zseniális, de a kiégett írórokont alakító Tom Hollander is emlékezetes), és a zeneválasztás is egészen hatásos (Nick Cave Into My Arms című dala viszi a prímet, lehet készíteni a zsebkendőt!). Ami pedig külön öröm, hogy a film végéig kitartanak a poénok, nincs ellaposodás, mint a hasonló hollywoodi mozik kilencvenkilenc százalékánál.

Mit is mondhatnék? Időről időre mindenképpen érdemes lesz elővenni ezt a művet. Nem sok friss vígjátékot láttam mostanság, de a közeljövőben nem is akarok többet, mert ez bőven visz mindent.