Láttuk még... kétezertizenhét

Ahogy évek óta, úgy most sem tudtam pontos sorrendet felállítani az idén látott és kedvelt filmek között.

mbts_1562.jpg

Túlzottan sok film idén nem nyerte el a tetszésemet, igaz, több esetben az elvárásaim is nagyobbak voltak a kelleténél (például az 1945, A Viszkis, a Nyomd, bébi nyomd! vagy a Budapest Noir). Illetve abban is biztos vagyok, hogy több olyan alkotást sem láttam (még), amelynek jó eséllyel helye lenne ezen a listán (például a Thor: Ragnarök, a Borg/McEnroe vagy a Testről és lélekről). 2017 legnagyobb rejtélyét viszont a Wonder Woman jelentette számomra: rég láttam ennyire gagyi és érdektelenül rossz filmet, amelyet ráadásul nagyon komolyan agyondicsértek. Vicc!

A galaxis őrzői 2

A homok alatt

A régi város

Barry Seal: A beszállító

Dunkirk

Logan

Logan Lucky

Vademberek hajszája

Wind River

(Kár, hogy a Lucky című filmet 2018-ban hozta el a magyarhangya Magyarországra, vicces lett volna egy éven belül látni egy Logan, egy Lucky és egy Logan Lucky című filmet látni.)