James Mangold ismét western remake-et forgatott – csak ezúttal egy mutáns szuperhősnek állított vele emlékművet.

Minden történet befejeződik egyszer. Legalábbis általában. Ahogy a westerneket is temették már többször, úgy a képregények főhősei is nem egyszer élték már meg saját halálukat – majd feltámadásukat. Utóbbi persze leginkább üzleti érdek és nem az alkotói kreativitás (új)szülötte, de hát, amiből pénzt lehet csinálni, az már csak így szokott járni.

James Mangold úgy gondolta, egy régóta haldokló műfaj lesz a legjobb arra, hogy elhantoljon egy elviekben meghalni soha nem tudó szuperhőst. Az Egyesült Államok múltját feldolgozó vadnyugati filmek zsánertoposzai ezúttal arra szolgáltak, hogy egy jövőben játszódó történetet tegyenek feszültté, izgalmassá, tragikussá és meghatóvá.

Az egykor Rozsomákként (a filmben Farkasként) is ismert mutáns, Logan (Hugh Jackman) kiégett, fáradt limuzinsofőrként és alkoholistaként tengeti mindennapjait. Fajtájának leáldozott, így neki és az elméje súlyos leépülésével küzdő Xavier professzornak (Patrick Stewart) Mexikóban kell bujkálnia. A vegetatív, halálba tartó mindennapjaikat aztán egy kislány, Laura (Dafne Keen) kavarja fel, akit több, külön úton menekülő ifjú társával együtt megszöktettek egy biotechnológiai laborból. És nem mellesleg ugyanolyan képességekkel bír, mint Logan. A szedett-vetett család célja ezután az lesz, hogy hamarabb eljussanak az Éden nevű helyre, mint hogy elkapnák őket.

Mangold korábban már készített egy aránylag tűrhető western remake-et (Börtönvonat Yumába), és igazából most is azt tette, csak egyszerre három művet gyúrt egybe. Nagy kár, hogy ebből az egyiket, a Patrick Stewart első moziélményének számító Shane-t (Idegegen a vadnyugaton) direktben belekomponálja a Loganbe, sokkal hatásosabb lett volna, ha csak utalásokat tesz rá.

Mindenesetre a Logan olyasmi, mint a maga korában a Shane volt. A színes-szagos Technicolor westernek között ugyanis a Shane már megmutatta a vadnyugat mocskosabb, melankolikusabb vonulatát is, ugyanúgy, ahogy most a Logan végre mert vérben tocsogó és erőszakos lenni (oké, ehhez a Deadpool sikere is kellett). Mindenesetre, ahogy anno a western első igazi alkonyát elhozó Sam Peckinpah odáig volt a Shane azon a jelenetéért, amelyben Jack Palance szemrebbenés nélkül belelövi a sárba Elisha Cook Jr.-t, ugyanúgy az is tetszene neki (ha még élne), amikor Hugh Jackman kőkemény ámokfutásba kezd. Mindenesetre a legeslegjobb, prózai okok miatt soha el nem készülő Rozsomák-film rendezését biztosan Peckinpah kezébe adnám.

A két film nem csak emiatt hasonlít. Ugyanúgy megvannak az ellenfelek (a világos ruhás-fehér atlétás jó vs. fekete ruhás-fekete atlétás gonosz), a címszereplő megteszi, ami a kötelessége, bár nem lesz része igazi dicsőségben, és még a farmerek kontra földesúr konfliktus is előkerül a Logan középrészében. Utóbbi jelenetsor egyébként a film legjobbja, pillanatnyi idill, amely után még fájóbb a vérgőzös mészárlás és a menekülés. Xavier professzor monológja pont így tud roppant felkavaróvá és könnyfakasztóvá válni.

A Shane mellett még eszünkbe juthat a Cowboyok és a Nincs bocsánat is. Előbbi John Wayne egyik kevéssé ismert és sikerült alkotása, amelyben gyerekeket gyűjt maga köré, hogy marháit eladásra hajthassa. Az idős cowboyban és a fiatal utódjaiban nem nehéz ráismerni a mutánscsapat tagjaira, ahogyan a végkifejlet is hasonlóan szomorú mindkét esetben.

A Nincs bocsánat pedig magáért beszél. Clint Eastwood William Munnyja és Hugh Jackman Loganje ugyanarról a tőről metszett, az öldöklésbe belefáradt, ugyanakkor a sorsa elől menekülni képtelen figura – mindketten csakis azokban a pillanatokban érzik igazán, hogy élnek, amikor valakinek éppen kioltják a lángot a szemében.

Meglepő viszont, hogy a képregényes inspiráció terén nem erőltették az egyik legjobb Rozsomák-sztori, az Old Man Logan felhasználását. Ez részben talán érthető, ugyanis az egy elég komplex történet, Mangold pedig inkább az egyéni, emberi (mutánsi?) drámára fókuszált inkább. Az X-Men képregények filmbe erőltetése viszont rossz húzás volt, anélkül is könnyedén megmagyarázhatták volna az Éden létezését.

És bár a Logan az egyik legjobb képregényfilm (és végre egy igazán ütős Rozsomák-mozi), amely eddig készült, sajnos így sem tökéletes. A történet helyenként kissé terjengős, a sokak által ajnározott Laura karaktere pedig inkább idegesítő, mint jó. Engem legalábbis nem győzött meg a felhúzott szemöldök és a kezéből kipattanó metálvilla (igaz, nekem már a Ha/Verben is sok volt a mindenkit lemészároló Hit-Girl). Emellett az ifjú mutánscsapat is bénácska (remélem, nem akarnak külön mozit csinálni nekik), és az ellenfelek sem elég karizmatikusak (a spoilermentesség miatt külön nem kiemelt fekete atlétás alakon kívül).

A hangulat ellenben kiváló, egy-egy remek poén is el-elsül a fegyverek mellett. Jackman pedig úgy hozza a már jól bejáratott, ám öregsége miatt új színekkel felvértezett karakterét, hogy azzal mi magunk is együtt sziszegünk, hörgünk, zihálunk, émelygünk vagy éppen teli torokból üvöltünk. Szintén érdekes az a transzformáció, ahogyan a magányos, zabolátlan Logan kénytelen-kelletlen családapaszerepbe kényszerül, s muszáj a még nála is neveletlenebb Laurát terelgetnie.

Az persze nyilvánvaló, hogy Rozsomák filmes karrierjének ezzel még koránt sincsen vége (a Shane-t idézve: a fegyverek csak átmenetileg tűntek el a völgyből), nagy kérdés lesz tehát, hogy vajon ki lehet méltó, jobb vagy rosszabb utódja Hugh Jackmannek. A korábbi jelöltek közül Bob Hoskins sajnos már elhunyt, ahogy Mel Gibsonnak se maradt már erre a szerepre esélye. Mindenesetre az új arcnak nem lesz könnyű dolga, bár abban reménykedhetünk, hogy a Logan utána végre hasonlóan erős filmeket kap majd a képregény-történelem egyik legbrutálisabb és legérdekesebb alakja. Snikt!

A cikk eredetileg a Kulteren jelent meg.