Amerikai film, brit minták, kínai pénz - kettős kritika Tom Cruise ötödik teljesíthetetlen küldetéséről.

A Sin City című képregénysorozat olyan önálló történetek füzére, amelyeket leginkább egy közös helyszín kapcsol össze. A bűn városát a kilencvenes évek elején az a Frank Miller indította útjára író-rajzolóként, aki addig elsősorban a Fenegyerek és Batman kalandjainak megújításával szerzett elismerést.

Újabb év, újabb számvetés. Természetesen 2015-ben is láthattunk megannyi jó és megannyi rossz filmet a moziban. Ez a (természetesen szubjektív) lista szokás szerint inkább azokat állítja sorba, amelyeket érdemes volt meg-, s akár érdemes lehet újranézni.

Az idén Magyarországon bemutatott filmek közül az alábbiakra emlékszem vissza a legszívesebben:

„– Szerintem, aki filmtörténetet ír, annak a zoetrope-pal meg a praxinoscope-pal kell kezdenie...
– Nagyon téved. Aki filmtörténetet ír, nem kezdheti mással, mint... Poppy! Mondd csak, hol is vannak azok a barlangfestmények?
– Niaux-ban.”

Martin Scorsese 2011-es művében, A leleményes Hugóban hangzik el a fenti párbeszéd a filmkészítés egyik úttörője, Georges Méliès és saját életrajzírója között. A film alapjául szolgáló Brian Selznick-regényben egyébként nem szereplő dialógus szellemesen mutat rá arra a problémára, hogy mit is tekintsünk a legelső filmet rögzítő eszköznek, illetve mozgóképnek.

Dolgozzon bármilyen műfajban, saját ötletből, irodalmi alapanyagból vagy képregényből, Christopher Nolan filmjeinek több hasonló jellegzetessége, visszatérő motívuma figyelhető meg. Az egyik ilyen a főhős és az antagonista közötti ambivalens viszony (Követés, 1998; Álmatlanság, 2002; A tökéletes trükk, 2006; A sötét lovag, 2008), a másik pedig az, ahogyan a rendező eljátszik a történet és a cselekmény, más szóval a fabula és a szüzsé viszonyával.

A bérgyilkos figurájához számos filmben társul sajátos erkölcsiség: a szigorú elvek szerint élő killer korlátokat állít önmaga elé, lemond a család, a társas lét, a szerelem örömeiről, így vezekelve azért, hogy Istentől önmagához ragadja a büntetés és a bosszúállás jogát. Tisztában van vele, hogy méltatlan lenne hozzá, ha bűnei miatt nem nézne szembe az őt fenyegető erőkkel, mondjuk megbízója kétszínűségével, vetélytársai erkölcstelenségével vagy a véletlen hatalmával.

Három férfi érdekszövetségei és -ellentétei a vadnyugaton – Sergio Leone ezt a felállást Dollár-trilógiája utolsó két filmjében (Pár dollárral többért, 1965; A Jó, a Rossz és a Csúf, 1966) már alkalmazta. A most újra a mozikban látható Volt egyszer egy vadnyugat igazi újdonságát a férfitrió mellett felbukkanó, önálló női karakter adja.

Egy éve hunyt el Robin Williams.