Sokan úgy várták, mint a messiást, sokan reménykedtek abban, hogy újfent belerúghatnak egy, az első részével felemás szájízeket hátrahagyott, rebootolt franchise következő darabjába, de az biztos, hogy a legtöbbeket érdekelte, mi várja majd őket a Sötétségben.

Náci zombik! Ennél talán fölösleges is többet leírnom erről a filmről. Akit ez a morbid szókapcsolat nem hoz lázba, azt úgysem érdekelné a Sokkoló hullámok, aki viszont gunyorosan elmosolyodik rajta, annak meg nincs szüksége erre a kis ajánlóra.

Ha Ed Woodot tartjuk a rossz rendezők királyának (bár ugye én ezzel vitatkozom), akkor az igénytelen filmek atyaúristene mégiscsak Roger Corman. Az egy ideig direktorként, ám leginkább producerként ismert filmes nem csupán azzal írta be magát a mozitörténelembe, hogy számos B-kategóriás (és sokszor egészen zseniális) alkotáshoz volt köze, hanem azzal is, hogy olyan későbbi nagyágyúkat terelgetett pályájuk elején, mint például Francis Ford Coppola, Martin Scorsese, James Cameron, Jonathan Demme vagy a számunkra most leginkább fontos Peter Bogdanovich.

Ha nagy leszek, Lee Marvin leszek. Vagy John Wayne. Vagy Steve McQueen. Vagy Clint Eastwood. Az viszont biztos, hogy az elsőként felsorolt két színészt nem a Kocsma a Csendes-óceánon című film miatt kedvelem olyan nagyon. Ettől függetlenül épp miattuk vettem a fáradtságot, hogy próbát tegyek ezzel a komédiával.

André de Toth is tipikusan olyan rendező, mint Samuel Fuller: nagyszerű iparos, akit csak ritkán emleget az átlagnéző, mivel sajnos nem túl sűrűn találkozhat a műveivel. Pedig ő is megérdemelné az elismerést, mivel mind itthon készült munkái, mind pedig amerikai zsánerdarabjai érdemesek a figyelemre.

Azt már korábban kifejtettem, hogy alapvetően izgalmasnak (és borzongatónak) találom a sorozatgyilkosok világát, így nem is meglepő, hogy időnként igyekszem ehhez kapcsolódó filmeket megnézni. Persze a valós eseményeket feldolgozó munkák mindig durvábbak, mint a fikciók, ennek ellenére azért A mostohaapa című alkotás is megér egy misét. A hibái ellenére.

– Miért teszik ezt? Soha sem ússzák meg. Alcatraz. Atlanta. Leavenworth. Már megpróbálták százféleképpen, százféle helyen. Sosem sikerült. De újra és újra megpróbálják. Miért csinálják ezt? – Nem tudom, doki. De amíg egy ember lesz is a börtönben, mindig meg fogják próbálni, hogy kijussanak.

A Lovagolj magányosan! megtekintése esetén abba a vicces szituációba keveredtem vasárnap, hogy az első pár percet követően jöttem rá: én már egyszer megnéztem ezt a mozit, csak időközben elfelejtettem, hogy a címhez milyen mű is társul. De nem bánkódtam, hiszen egy remek zsánerdarabról van szó, amelyet gyakorlatilag bármennyiszer érdemes újranézni.

Oscar-díjas alakítás és látványos, a jövő filmkészítőit is megihlető rablási jelenet ide vagy oda, A Topkapi kincsét távolról sem nevezném remekműnek.